QUIRTAS KFT.

Üdvözöljük!

Bemutatkozás

Társaságunk 1997 óta áll a hazai gazdasági szereplők szolgálatában tanácsadói tevékenységével. Ez idő alatt számos piaci és kormányzati, valamint önkormányzati ügyfél részére valósítottunk meg sikeres tanácsadói projekteket. A több mint 20 éves fennállásunk óta számos iparággal kapcsolatos mélyreható ismeretekre és kapcsolati tőkére tettünk szert, melynek köszönhetően kiterjedt szakértői kapcsolatokkal rendelkezünk a nyújtott szolgáltatásaink területén. Ezzel képesek vagyunk arra, hogy ügyfeleink egyedi igényeire reflektáló megfelelő, magas színvonalú szakértelmet biztosítsunk.

Ha három szóval szeretnénk magunkat jellemezni: felelős, hatékony, célirányos vállalkozásnak tartjuk magunkat.

Felelős

Hatékony

Célirányos

Lépjen kapcsolatba velünk!

Munkatársaink készséggel várják megkeresését.

Szolgáltatások

A több mint 20 éves fennállásunk óta számos iparággal kapcsolatos mélyreható ismeretekre és kapcsolati tőkére tettünk szert, melynek köszönhetően kiterjedt szakértői kapcsolatokkal rendelkezünk a nyújtott szolgáltatásaink területén.

l

Projektmenedzsment

A szervezetek részéről gyakran felmerülő probléma, hogy a belső megszokásaik rabjaiként a saját projektjeivel kapcsolatos, rendszeresen felmerülő akadályokba ütköznek és gyakran egy-egy új projekt magas színvonalú ellátásához nem rendelkeznek megfelelő szaktudással. Ennek kezelésére kiterjedt szakértői kapcsolatainkat használva tudunk megbízóink segítségére lenni, melynek keretében az adott projektfeladat ellátásához szükséges megfelelő kompetenciával rendelkező személyeket delegálunk a szervezet részére. Továbbá vállaljuk teljeskörű projektmenedzsment tevékenység ellátását is kezdve a projekt ötlet kialakításán át egészen az utókövetés, fenntartás fázisáig.

Szervezeti hatékonysági audit

A dinamikusan fejlődő világunk következtében a digitalizáció, a modern vállalatvezetési és teljesítményértékelési módszertanok, újabb és újabb trendek és technológiák, valamint a jogszabályi körülmények folyamatos változásának lekövetése kiemelt prioritást kell, hogy élvezzen a fejlődni kívánó vállalatok számára. Ezt felismerve célirányos a Megbízó igényeit szem előtt tartó szervezeti audit tevékenységet nyújtunk Ügyfeleink részére, melynek célja, hogy a lemaradásokat, hiányterületeket feltárjuk és erre megoldási javaslatokat nyújtsunk. Audit tevékenységnek köszönhetően Ön egyszerre érhet el költségcsökkenést és bevétel növekedést a szervezetében, mely a fejlődés motorját jelenti

Komplex iparági elemzések készítése

Legyen szó makrogazdasági helyeztértékelésről, versenytárselemzésről, trendkutatásról, hatástanulmányról, prognózisok készítéséről a Quirtas Kft. megfelelő szakértői stábbal rendelkezik objektív elemzések készítésében. Kiemelt tapasztalattal rendelkezünk az energetikai, bányászati, nehézipari, informatikai, egészségügyi és közlekedési szektorokkal kapcsolatos kutatási anyagok készítésében.

Digitális, innovációs cselekvési terv készítése

Napjainkban a digitális vívmányokra, a különböző elektronikus rendszerekre úgy tekinthetünk mint a hosszú távú szervezetfejlesztés alapvető eszköztárára. Ennélfogva egy, a növekedést célul kitűző szervezet sem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja a digitalizációban rejlő lehetőségeket. A megfelelő rendszer használatba állítása jelenti a munkaerőpiaci problémák felszámolását, az innováció serkentését, a hatékony munkavégzést, az üzletmenet mindennapi nyomon követését, valamint végső soron magát az üzletszerzést. Társaságunk informatikai és digitalizációs szakértői készek felmérni az Ön digitális érettségét, melyet alapul véve már rövid távon kimutatható eredményeket magában hordozó digitális cselekvési tervet készítenek szervezete számára.

Kapcsolat

Adatkezelés

15 + 2 =

QUIRTAS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely:
1137 Budapest, Szent István körút 18. IV. em. 4.

Cégjegyzékszám: 01 09 692347

Adószám: 11429360-2-41